személyes blog

Otthon a Világban

Mostanában minden reggel, még napfelkelte előtt kimegyek csikungot gyakorolni a partra. Ezeknek a gyakorlásoknak egészen különleges hangulata és energiája van, amit nagyon megszerettem. Kész csoda, ahogy a fekete homokos sötétségből az ébredező fények előbb ezüstössé varázsolnak körülöttem mindent, majd a nap sugarainak érintésével megjelennek a színek.

Amikor gyakorolni kezdek, még rendszerint ezen a részen teljesen egyedül vagyok. Csak a fentebbi apró öbölben van egy elszánt kis csapat reggelente, akik úszni készülődnek, bevállalva az időnként vadabb hullámokat is. Valamivel később megjelennek a parton sétáló “ismeretlen ismerősök”: a gyaloglás közben minden alkalommal fura mozdulatokat végző férfi, a sportos lány, aki kifejezetten vicces gyakorlatokkal edzi magát (pókfoci, kutyafutás, cigánykerekek…) az idős pár, ahol a hölgy rendszerint sárga ruhát visel. Később érkeznek a parton futók és a kutyások, hol kajla, hol morozus ebekkel…

Olyanok vagyunk, mint egy kis család. Így bő két év után elkezdtem megtalálni a helyem és végre újra otthon érzem magam. A csikung pedig mintha egy végtelen hidat képezne a múlt és jelen között.

Pár napja Zoli, a férjem is kikísért és megörökítette ezt a bensőséges hangulatot. Én meg úgy gondoltam, megosztom Veletek az időtlenségnek egy gyönyörűen megragadott pillanatát.

Mit jelent valójában az otthon?

Mitől válik egy hely otthonná, vagy mitől marad idegen? Két és fél éve költöztem ki Tenerifére és most kezdtem el otthonomnak érezni ezt az egyébként csodálatos szigetet.

Az otthon mostanra mást jelent számomra, mint korábban. Már nem egy hely, hanem sokkal inkább egy érzelmi állapot.

Otthon az, ahol, ahol szeretet vesz körbe.

Ahol biztonságban érzem magam.

Ahol ismerős és barátságos a közeg.

Ahol felszabadultan önmagam lehetek.

Ahol élő, megtartó emberi kapcsolataim vannak.

Ahol segítenek, ha bajban vagyok.

Ahol van kihez fordulnom, akkor is, ha csak jó lenne együtt lenni valakivel.

Otthon az, ahol nyitva a ház ajtaja – a lelkemben is.

Nyitva a Lélekkapu…

A mostani otthonom túlmutat a ház falain, amiben élek. Otthonom lett a part, ahol a reggelt köszöntöm; a sétány, ami a belvárosba vezet; a Csillag büfé a templom mellett, a kisközért, a gyógyszertár, a halsütöde – mostanra mind-mind az otthonom része lett. Otthonom része lettek az emberek is, akikkel különféle mélységű kapcsolatban vagyok. Nem csak a közeli családtagok és legközelebbi barátok az otthonom részei, hanem az első pillanattól fogva barátságos és elfogadó szomszédok, a gyakran látott ismeretlen ismerősök, a mindig nyugodt és itteni körülmények között meglepően halkszavú gyógyszerész, vagy a kifogástalanul udvarias eladófiú is a zöldségboltban.

Az otthonom végre nem a küszöbömig tart.

Olyannyira nem, hogy a ház, amiben élünk vált legkésőbb az otthonommá.

Hogy mindez így alakult, az nem a véletlen műve. Történt egy belső változás, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy új és ismeretlen közegbe integrálódni tudjunk. Ehhez nem nagyon van más út, mint “kilépni a fejünkből” és elengedni a rögzült gondolkodásmódot, amelyet korábban alkalmaztunk. Pláne, mert az új közegben a régi sehogyse működik.

Eleinte nem könnyű túljutni a működésképtelenség felett érzett frusztráción. Talán furcsa lesz, amit most írok, főleg ha még nem éltél huzamosabb ideig külföldön… Ahhoz hogy be tudjunk illeszkedni egy, a miénktől eltérő kultúrába, fontos bevállalni a lehetetlent, azt, hogy megpróbáljunk kibújni a bőrünkből. Nekem ehhez el kellett engednem egy darabot a magyarságomból. (Legalábbis egy időre.)

Egy számunkra új kultúra befogadásához
egyszerűen szükség van plusz térre.

Ha nem szabadítok fel helyet a lelkemben, nem nyitom ki belül az ajtót és ablakot, egyszerűen lehetetlen lesz beilleszkedni.A magyarságom elengedése természetesen csak illúzió. Hogyan is engedhetném el azt, aki vagyok? Családállítóként azt is tudom, hogy “gyökerek nélkül nem lehet repülni”. Ugyanakkor a magyarságomból való “kilépésre” elengedhetetlenül szükség volt ahhoz, hogy a sok új impulzust, a másfajta szokásokat, a miénktől eltérő helyzetkezelési, problémamegoldási, időgazdálkodási módokat be és el tudjam fogadni. Mert hát a magyar lélekhez magyar egó is társul…

A miénktől eltérő megoldási utak megismerése és a kultúrsokk eleinte tehetős mennyiségű frusztráció forrása, ami pedig könnyen ítélkezést, majd elzárkózást szül. Ez a párosítás nem a legszerencsésebb, ha éppen a helyed keresed és idegen közegben szeretnél otthonra találni, vagy legalább otthonosan mozogni.

Az első másfél év a magyarságomból fakadó életminták lejjebb adásról szólt és a befogadásról. Az utóbbi egy év pedig az új ismereteknek a magyarságomba történő integrálásáról.

Mélyen hiszem, pontosabban magamon tapasztalom, hogy egy, a miénktől eltérő kultúra befogadása nem eltép a gyökerektől, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagítja azt. Bármiféle másság megismerése – legyen az egy új kultúra, idegennyelv, egy új munkahely, vagy egy új ember, akinek a világlátása erősen eltér a miénktől – gazdagítani fog bennünket. A megismeréshez azonban fontos nyitva tartani lelkünk kapuját, mert a falainkon belül maradva lehetetlen megismerni a falakon túli világot.

Ingyenes Prémium tartalmakért regisztrálj a Lélekkapun!

konzultáció

Te is külföldön élsz? 
Vagy egy nagyobb életváltás előtt állsz?

Egyéni Konzultáció

Külföldön élsz és nehezségek vannak a mindennapokkal, a beilleszkedéssel? Magyarországon élsz, szíved szerint elindulnál, de valami visszatart?  Vagy élethelyzetedből adódóan egy nagyobb életváltás előtt állsz? Ha úgy érzed jól jönne a támogatás, online vagy személyes egyéni konzultációk formájában szívesen segítek.