Megélheted szorongató bizonytalanságként, mint amikor az iskolában felszólítanak, és nem tudod a választ. Megélheted kíváncsiságként, amely hajtóerőt ad a megismeréshez. Sőt, akár megélheted a nemtudást egy olyan kapunak is, amely az ismert és a nem ismert között létezik.
Ez a kapu az éber figyelem, az előfeltevések elengedése és a befogadás kombinációjára nyílik, és igazi inspirációt jelent.
A családállítások rendhagyó tapasztalata
Ez utóbbi nemtudásra a családállítások alatt figyeltem fel. Csendes állításokat tartottam, ezeknél az állításoknál nem beszélnek a képviselők. Némelyik állítás alatt a legnagyobb figyelem mellett is megjelent a nemtudás: fogalmam sincs, most mi történik.
Eleinte, kezdőként még ráfeszültem arra, ha nem láttam át a helyzetet azonnal. A képviselők mozgása ilyenkor megállt. Egy alkalommal a teljes figyelmemet fenntartva elengedtem a gyeplőt. Hátradőltem és kimondtam magamnak: most fogalmam sincs, mi van. Abban a pillanatban engedett a feszültség, és mintha csak egy ajtó nyílt volna meg: a tér a résztvevőkkel továbbmozdult, és a nemtudás állapotában felismertem azt, ami van.
Azóta tudatosan választom a nemtudást. Örömmel dolgozom vele, és már nem tölt el félelemmel.
A nemtudásban rejlő lehetőség a lábunk előtt hever.
Ez a kapu neked is nyitva áll, bármelyik pillanatban, amikor felismered, hogy nem tudod, és ez éppen szorongással töltene el. Emlékezz arra, hogy ízig-vérig felfedező vagy!
Minden pillanatban élményeket gyűjtesz, ebben a pillanatban is, amikor ezeket a sorokat olvasod. Akkor is, amikor takarítasz. Akkor is, amikor a munkahelyeden dolgozol, tárgyalsz, kávézol. Amikor a gyermekeiddel törődsz. Amikor randizol, szeretsz, haragszol, szeretkezel, befogadsz és elutasítasz.
Nem kell, hogy tudd!
Minden pillanatban ott a lehetőség a felfedezésre, ha odafordítod magad a pillanatnak, amikor éppen nem tudod, mi van. És akkor is, amikor teljesen biztos vagy abban, hogy jól tudod, és mégis megengeded magadnak a nemtudást. A nemtudással kilépsz a korábbi nézőpontodból, egy pillanatra magad mögött hagyod a megszokást, és a világ újra azzá a felfedezni való (játszó)térré válik, amit gyermekkorodban jelentett…
Miért is ne lehetne több ilyen pillanatod?
Az elme mindent tudni akar.
Éppen ezért folyamatosan válaszokat és megoldásokat keres – legalábbis ezt hiteti el veled. Valójában újabb és újabb problémákat gyárt. Woody Allen remek meglátása, hogy „bármely probléma megoldhatatlanná növelhető, ha eleget töprengünk rajta”, nagyon is igaz.
Bármilyen helyzettel találod szemben magad, annak, hogy az a helyzet előállt, végtelen számú oka van. Gondold végig, hogy a póló/ruha/ing/blúz, ami most rajtad van, annak létéhez mi mindennek kellett történnie. Kb. az ősemberek didergéséig visszamehetesz. És az, hogy éppen az a darab került ma rád… mi mindennek kellett ahhoz történnie, hogy az a darab hozzád kerüljön, és éppen ma felvedd. Végtelen számú okot és feltételt fogsz találni.
Hogy az agyalásba ne őrüljünk bele teljesen, fontos hidat képeznünk a végtelen és a korlátaink között.
Nagyon jól jön ilyenkor, ha mint egy kényelmes fotelbe, sikerül belehuppani a nemtudás állapotába. Ahogy megengeded magadnak a nyomasztó helyzettel kapcsolatos agyalást, ugyanúgy megengedheted azt is, hogy kimondd: „Fogalmam sincs, mihez kezdjek ezzel. Nem tudom, mi van, nem tudom, hogyan tovább.”
Ilyenkor rendszerint a következő dolog történik: a homályból előtűnnek azok a részletek, amelyek abban a pillanatban lényegesek. Nem biztos, hogy azonnal. Én azt figyeltem meg, hogy ahogy újra meg újra a nemtudással reagáltam egy helyzetre, 2-3 napon belül mindig beugrott valami. Egyszerűen megláttam, hogy merre mozdulhatok.
Nem csak az elme gondolkodik, hanem a tudatunk is!
A gondolkodást a legtöbben összetévesztik az agyalással, töprengéssel, elmélkedéssel, lamentálással. Ezek mind-mind a szavaink és fogalmaink által meghatározott gondolatkörökben mozognak.
A gondolkodás azonban szavak nélkül, egy másik síkon is zajlik. Amikor belehelyezkedünk a nemtudásba, ennek a határtalan tudatosságnak adunk teret, amely tisztelettudóan visszahúzódik addig, amíg az elme irányít. Enged bennünket játszani. Akkor is, ha ezzel a játékkal rendszeresen kínozzuk magunkat. :)
Amikor teret engedünk a szavakon túli gondolkodásnak, új összefüggések és új lehetőségek felismerésére nyílik lehetőség. Végső soron ez jelenti a villámszerű felismerést, a kreativitást, az inspirációt és az ihletet. Nem más ez, mint egy erőteljes és szeretetteli híd a korlátok között élő én és a határtalan létezés között.
